2. Fejezet - Ház a tónál

Sziasztok ! :)

Megérkeztem a 2. fejezettel , remélem tetszeni fog nektek !

Kellemes olvasást kíván:

JustAudrey

Reggel fél 8. Talán három óra hosszat voltam képes aludni , sőt , lehet még három órát sem bírtam . Egész éjjel görcsben volt a gyomrom , forgolódtam és szüntelenül az órát bámultam : mikor hajnalodik majd , mikor jön el a reggel , mikor indulunk el az ismert ismeretlenbe . Bizony … Elisa bejelentésekor , hosszas hezitálás után elfogadtam az ajánlatot. Hiszen , mikor elmesélte hogy hol is fogjuk azt az egy hónapot tölteni , egyértelművé vált , a bátyám is ezt akarná , azt , hogy menjek el . Éljem át újra a hely varázsát.
Fél kilenckor indult a gép , Anya segítette kivinni a nem kevés csomagjaimat a reptérre. Elisa már izgatottan toporgott a váróban , gondolom attól félt , hogy mégsem fogok eljönni . Pár percig még búcsúzkodtam Anyutól. Bevallom, nem feltétlen azért ölelgettem sok percen át mert annyira fog hiányozni , hiszen egy hónap nem a világ , voltam én már tőle egy hónapig távol , nem volt jó , sőt, volt sok szomorú éjszakám hiánya miatt, de a telefon mindig csodákra volt képes. Inkább azért , mert nehéz volt elengedni Olaszországot , az ott átélt nem kellemes emlékeket … Na meg , hazudnék ha azt mondanám hogy teljesen biztos voltam tegnapi döntésemben.
A repülő ablakán kitekintve megnyugtató érzés fogott el. Mindig is szerettem kitekingetni , és figyelni a házak,  fák  távoldó részleteit , majd csodálni az elém kitáruló világot.
-Hidd el , élvezni fogod minden percét –a hang hallatán levettem tekintetem az ablakról , majd a mellettem ülő mosolygós lányra néztem .
-Nagyon remélem . – néztem Elisára reményekkel teli arccal. Az úton elég keveset beszéltünk egymással , csak néha-néha összemosolyogtunk . Ezek a gesztusok talán többet mondtam mindennél : kíváncsiak és izgatottak voltunk , és örültünk , hogy ezt a felfedezést közösen éljük át.
Pár óra repülés kellett csak a megérkezéshez ,lassacskán érezni lehetett hogy a gép folyamatosan lejjebb és lejjebb ereszkedik , végül pedig leáll , ajtajai pedig kitárulnak előttem , a lélegzetelállító Aalborg városra. Mikor bőrömön érezni kezdtem az északi időjárás hűvőskés szellőjét boldogság , és melegség járta át a testem minden porcikáját. Becsuktam szemeim , nagyot lélegeztem , majd kifújtam. Ez az , a tagadhatatlan Dánia illat. Itt vagyok , 8 év után megint. Aközben , hogy újra felélénkült bennem az a csodás érzés,  ami első utazásomkor is , és az , hogy még a bátyám is sokkot kapott eme város szépségétől , Elisa egy taxit hívott hogy elvigyen bennünk a kívánt állomásunkhoz.

 -Most már érted miért beszéltem neked annyit erről a helyről?-  kérdeztem a mellettem ülő lánytól , akiről a vak is látta hogy nem tud betelni a város színeitől , és bájától .
-Ez valami eszméletlenül gyönyörű ! – nézett ki az ablakon ámulattal teli arccal – itt minden olyan más ! Az emberek is sokkal barátságosabbak , az épületek stílusa is teljesen eltér az olaszokétól. Nah és az időjárás ! Hát az is teljesen más ! – folytatta áradozását utazótársam , amin nekem csak mosolyognom kellett. Teljesen igaza volt . Jó érzés , hogy ő is megtapasztalhatta eme ország szépségét. – Itt van a Kis hableány szobor is , nem de ? – tekintete már nem az épületeket , az utcán sétáló embereket fürkészte hanem végre hátra dőlt az ülésben és rám nézett.
-Öhm , itt van , de nem ebben a városban hanem Koppenhágában . – válaszoltam kérdésére.
-Akkor majd megnézzük azt is . – Tapsikolt mint egy kis óvodás, akinek a szülei bejelentették hogy palacsinta lesz vacsorára.
-Rendben – bólogattam egyetértően , majd én is ki-ki tekintgettem az autó ablakán , hogy jól az elmémbe véshessem az ország minden egyes kis zugát. Nem volt bennem az a kicsapongó boldogság mint amikor először . Sőt , még boldognak sem mondanám magam . De határozottan kellemesebb volt itt mint otthon.

Háromnegyed óra múlva egy ismerős tábla jelent meg az úton , melyen a Ringsted szó volt olvasható. Már tudtam , nem vagyunk már messze a háztól.
-Elisa , készülj mert hamarosan ott leszünk – mosolyogtam a lányra , aki a hír hallatán derült arccal ült feljebb a taxi üléséről és újra az utat tanulmányozta.
Egyre több és több kép villant fel magam előtt , lassacskán kezdtem beazonosítani minden egyes kis fát , és bokrot mely mellett elmentünk. A cseresznyefa … ahová minden délután kimentem , és a legmagasabb ágára is képes voltam felmászni hogy a legnagyobb , és legszebb cseresznyét szerezzem meg. Az égik érő fenyők , melyek annyira tetszettek nekem akkoriban hogy kiakartam vágatni karácsonyfának , a tó , melynek csobogását mindig órákig eltudtam hallgatni . És megérkeztünk . A taxi egy kavicsos úton ment végig mely egyenesen a ház elé vezetett . Semmit sem változott. Most is az a hófehér kerítés vette körül az épületet , mint akkoriban, rózsabokrai akkor is ilyen csodás színekben pompáztak , ezzel fenségessé varázsolva a kertet .A veranda sem veszített semmit fehérségéből. Pár méterrel előtte ott állt az a óriási fűzfa , melynek egyik kiálló ágára egy kis hinta volt függesztve .Ugyanazok a függönyök voltak felrakva az ablakba mint mikor itt hagytam nyaralóhelyem. Minden ugyan ott , mintha az élet leállt volna , mintha most is csupán 2005-ős évet mutatnának a naptárak.
 -Mint egy mesebeli házikó. – nyitotta ki a kocsi ajtaját Elisa hogy kiszállhasson belőle.
-Igen , az én mesebeli házikóm … - szálltam ki én is a járműből , majd barátnőm mellé álltam , nem mondtam neki semmit csak mosolyogtam .

1.Fejezet - Fehér boríték

         Kedves olvasók!    
   

Igen , ahogy ígértem megjött az első fejezet. :) Remélem hogy tetszeni fog Nektek . Ha igen , örülnék pár visszajelzésnek. Leírhatjátok hozzászólásban a véleményeteket , megjegyzéseiteket.

Remélem élvezitek a nyarat. Menjetek sokat strandra , találkozzatok a barátaitokkal , mivel sajnos már csak röpke egy hónap , és újból az a fránya suli. :(  

Üdv, JustAudrey                                                                                                                                

Madár csicsergés , napsütés , lágy szél ,kert ,  és egy notesz . Ezek a dolgok azok melyek kizökkentenek életemből , megnyugtatnak és talán kicsit boldoggá is tesznek . Mostani helyzetem miatt ezért hálás is voltam jegyzettömbömnek és képzelőerőmnek . Elrepített . Egy szebb , jobb és szomorúságoktól távoli világba . Bátyám halála után egyre többször folyamodtam az írás terápiájához, hisz az az esemény roppant megviselt . Már 12 hónapja történt , de bennem nem sok minden változott , még most is a sírás kerülget ha rá gondolok. A család sem olyan mint hónapokkal ezelőtt. Igaz , sosem voltunk az a szokványos kis família . Apukám , válás után Dániába ment , ami egy csodálatos ország , fiatalabb koromban nyaraltam ott egyszer , de akkor sem láttam őt. Ha jól értesültem , akkor vállalkozó lett. Dúsgazdag , nagy ember , új családja van , minket pedig elfelejtett. Nem fogtam fel hiányát , nekem az egy évvel ezelőtti helyzet volt a normális. Néha gondolkodtam csak azon , milyen lenne ha Ő is része lenne életemnek. Rossz , azt hiszem , rossz . Harag van bennem iránta, és óriási üresség. Undorító dolog , ha négy éves lányát , 7 éves fiát és feleségét elhagyja , nem érdekelve mi is történik majd velük…   

Tudom , mindenkinek szomorúságot okoz ha egy szerette meghal , természetes hogy szíve helyén valamilyen üres helyet érez , de az idő azt a heget lassan begyógyítja , az ember szép lassan újra tud majd nevetni , mosolyogni.  Ez az esemény már régen történt , a kedvem csak egy kicsivel lett jobb, tudok már mosolyogni , talán, őszintén. Eddig nem igazán ment. Betegség vitte el , agydaganatot állapítottak meg nála 3 éve . Az orvos azt mondta , készüljünk fel a legrosszabbra. Próbáltunk , de úgy őszintén , lehet az ilyenre ? Emlékszem , amikor kiderült betegsége sok átsírt éjszakám volt , és fejfájós reggelem . Az a két év is borzalmas volt. Szívszorító látvány látni azt , ahogy az én életvidám , örökké bolond bátyámból tehetetlen ember válik. Fájt ez a helyzet , senkinek nem kívánom , de akármeddig segítettem volna neki , gondoztam volna szakadatlan , csak hogy velem maradhasson .
Elmondhatatlan és felfoghatatlan amit halála óta érzek. Ő volt az én védelmezőm . Egyszer az iskolámba , még általánosban , szekált az egyik nagydarab nyolcadikos , mikor elmeséltem neki a dolgot , másnap az a fiú remegve kért tőlem bocsánatot. Minden helyzetben számíthattam rá. Mindent elmondhattam neki. Ő meghallgatott. Nagy „lelki társnak” nem mondanám , inkább édesanyám az , aki ezt a szerepet betöltötte és be is tölti életemben , ő inkább mérhetetlen humorával derített mindig jókedvre.  Ha az ő szájából hallottam hogy : -„ Minden rendben lesz „ – tudtam , igazat mondd . Ezek a dolgok hiányoznak … mióta nincs itt , belőlem is hiányzik valami. Az én jobbik , vidámabbik részem . De nem baj , lassan már-már beletörődöm új énembe .
-Lena ! – zavart meg egy kedves , lágy hang , mely visszarepített az életembe . Édesanyám közeledett felém , a hosszú sötétbarna hajú , sovány nő , ki egy telefonkagylót szorongatott jobb kezében. Anyám az, akiről még egy idegen is megtudta állapítani hogy tiszta és jó lelkének párja sincs a földön . Mindig is egy szuperhőst láttam benne , ereje félelmetes. Próbálja nem mutatni mennyire elkeseredett, de én tudom …
 –Elisa keres ! – nyújtotta át a kagylót mikor elért hozzám.
Én egy mosoly kíséretében átvettem a telefont , hogy meghallgassam , kedves barátnőm mit szeretne tőlem .
-Igen , Elisa ? – szóltam bele először én a telefonba .
-Szia , mond , nem zavarlak ? – tette fel a kérdést a szőke hajú lány a telefon másik végén.
-Természetesen nem , tudod hogy te sosem zavarsz. – mosolyodtam el .
Nem hazudtam . Rajta és anyukámon kívül csak kevés olyan ember volt , aki ebben a pár hónapban nem idegesített volna . Elisa ott volt velem mindig. Még bölcsődés koromban ismertem meg. Barátságunk nem ott kezdődött , be kell valljam , szörnyen undoknak találtam őt. Ugyanis egy hiperaktív kislány volt , míg én egy nyugodt lány , aki (állítólag) nem csinált mást mint csak ült , játszott és mosolygott .Ő volt a rém , aki mindig , mindenkitől elvette a játékát , aki nem adta volna oda neki ( megjegyzem kevés olyan volt) ,  az megismerhette Elisa éles körmeit , rosszabb esetbe kis ökleit… Óvodában egy csoportba jártunk , akkor sem változott a helyzetünk .Kapcsolatunk általános iskolába mélyült el barátsággá . Azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk.
Telefonbeszélgetésünk nem tartott sokáig , eldöntöttük hogy átjön hozzánk vacsorára , mert egy fontos dolgot szeretne nekem mondani . Kíváncsivá tett , és belül reménykedtem hogy valami jó hírt hoz magával .

Este volt már , anyukám és én éppen a vacsorával végeztünk mikor csengetett valaki.
- Biztosan Elisa lesz az – pattantam fel a székről hogy kinyithassam neki az ajtót.
- Szia ! – köszönt rám kedvesen Elisa - ne haragudjatok hogy késtem , csak nem rég jöttem haza a munkámból – mentegetőzött már az asztalnál .
-Semmi probléma- állt fel Anya majd a konyhaszekrény felé indult- gondolom , ha munkából jöttél jó éhes is vagy ! – nézett a velem szemben ülő lányra, akinek arcán  hálás mosoly jelent meg.
-És , minek köszönhetjük látogatásod ? – kérdeztem egy pohár narancslébe kortyolás után a megkésett lánytól .
-Látom nagyon kíváncsi vagy ! – nevetett rám . Igen az voltam , nagyon is. Elisa ha eljön hozzánk azzal az ürüggyel hogy valami fontos dolgot beszél meg velem,  az vagy nagyon jó dolog, vagy nagyon rossz. Más részt pedig , ezer éve semmi érdekes nem történt egyszerű kis életemben , most olyan érzésem volt : ez nem kis hír lesz , Léna ! – Ha már itt a leves , és anyukád is helyet foglalt akkor belekezdtek- belekortyolt Anyukám világhírű húslevesébe , majd a retiküljében kezdett kotorászni. Erre egyszerre néztünk össze Anyukámmal , láttam , hogy ő is olyan beavatatlan a dologról mint én . Sok dolog eszembe jutott arról , hogy vajon mit kereshet Elisa olyan buzgón a fekete táskájában . Egy nyertes lottószelvényt, mellyel eldicsekedni szeretett volna , lelkendezése végén pedig felajánlja hogy egy pulóvert kaphatok azért tőle ajándékba. Bár tudtommal nem lottózik , tehát ezt talán ki is lőhetjük… Vagy egy ékszerdobozkát keres melyet Erictől kapott , a kis dobozban pedig egy gyémánt gyűrű lapul … persze ez is butaság lenne , hiszen barátjával csekély 3 hónapa vannak együtt…   De nekem egyik kisebb hibám , hogy mindig lehetetlen dolgokat képzelgek és remélek.
-Itt is vannak . – rakott le az asztalra egy fehér , leragasztott borítékot .
-Mi is akar ez lenni ? – kérdeztem már egy kicsit izgatottan és idegesen , ugyanis egész délután csak azon járt az eszem vajon mit akar velem közölni .
-Ez két repülőjegy Dániába. – vakarta meg a fejét , félve a reakciómtól. Dánia? Mit tervez ott Elisa ? Miért mondta el ezt nekem ilyen idegesen , és miért kellett ezért eljönni hozzánk , nem tudta volna ezt telefonon elújságolni ? Miért van kettő jegye ? Fejemben csak úgy gyűltek a gondolatok , a kérdések .
-Mit fogsz Dániában csinálni? – kérdezte Anya összehúzott szemöldökökkel , ugyanis ő sem értette ezt az egészet. Elisával mindent tudunk a másikról , tisztában vagyunk egymás terveivel , tetteivel . Miért nem mesélt nekem eddig erről az útról?
-Rendben , tudom hogy ez most furán fog hangzani , hiszen csak így hírtelen bejelenteni nem valami dicséretes dolog … - lesütötte a szemét , és a leveses kanállal kezdett játszadozni , miközben én már majdnem össze estem a kíváncsiságtól  – ugye múlt hónapban volt a 22. szülinapom- folytatta végül – Apuéktól ezt a két jegyet kaptam. Úgy volt hogy Ericcel utazunk el , de szerintem , és Eric szerint is neked nagyobb szükséged lenne most a kikapcsolódásra. Arra hogy elfelejtsd a dolgokat…
Nehezen , de azt hiszem felfogtam mit szeretne Elisa azzal a két jeggyel. Velem elmenni Dániába. A hír sokk szerint ért. Én oda ? Utazni ? Élvezni ? Biztos nem élvezném . Egész nyaralás alatt csak a szállodában kuksolnék , és csak agyalnék … ezeket pedig itthon is megtudom tenni , nem de ?
-Léna , ez talán nem is lenne olyan rossz ötlet. – simogatta meg a hátam Anyu , aki ezzel elválasztott gondolataimtól . Meglepett , hogy nem esett neki fájdalmasan az , hogy előkerült Dánia.– Nagyon kedves dolog volt ez Elisától , és hidd el , tökéletes lesz a környezetváltozás. – folytatta .
-Hát nem is tudom – jött ki a számon egy elég gyenge mondat – itt is ki tudok majd kapcsolódni szerintem- vontam meg a vállamat .
-Léna , ne csináld! Emlékszem , mikor Anyukáddal , bátyáddal és a nagyszüleiddel mentél el oda – próbált meggyőzni , bevallom közeledett is hozzá. A bátyáddal szónál kicsit megcsuklott a hangja , az én szívem pedig összerándult. A régi emlékek felélénkültek bennem , szemeim előtt még tisztán lebegett az a nyár , amely életem legjobb vakációja volt.  – Képzeld , elintéztem hogy abban az erdőszéli házban szálljunk meg ahol azon a nyáron is ti. – nézett Anyukámra , majd rám . Büszkeség sugárzott tekintetéből , ami valljuk be , érthető volt. Ennél nagyobb ajándék , meglepetés rég ért. Mindig is sóvárogtam oda vissza . A táj varázsa , a kis ház , a város mind - mind lenyűgözték 12 éves énemet.
- Kislányom – fogta meg kezemet Anya . Ezzel a hanglejtéssel mindent elmondott: menj el , jó lesz ott neked . Biztos nem lesz jó . Oh , ez badarság ! Annál a mesebeli tájnál csak jól érezheti magát az ember , ott csak jó történhet vele. Nem tudom , nem tudom jó döntés –e , viszont egy valamiben biztos vagyok , ha nem megyek el egész életemben bánni fogom.