1.Fejezet - Fehér boríték

         Kedves olvasók!    
   

Igen , ahogy ígértem megjött az első fejezet. :) Remélem hogy tetszeni fog Nektek . Ha igen , örülnék pár visszajelzésnek. Leírhatjátok hozzászólásban a véleményeteket , megjegyzéseiteket.

Remélem élvezitek a nyarat. Menjetek sokat strandra , találkozzatok a barátaitokkal , mivel sajnos már csak röpke egy hónap , és újból az a fránya suli. :(  

Üdv, JustAudrey                                                                                                                                

Madár csicsergés , napsütés , lágy szél ,kert ,  és egy notesz . Ezek a dolgok azok melyek kizökkentenek életemből , megnyugtatnak és talán kicsit boldoggá is tesznek . Mostani helyzetem miatt ezért hálás is voltam jegyzettömbömnek és képzelőerőmnek . Elrepített . Egy szebb , jobb és szomorúságoktól távoli világba . Bátyám halála után egyre többször folyamodtam az írás terápiájához, hisz az az esemény roppant megviselt . Már 12 hónapja történt , de bennem nem sok minden változott , még most is a sírás kerülget ha rá gondolok. A család sem olyan mint hónapokkal ezelőtt. Igaz , sosem voltunk az a szokványos kis família . Apukám , válás után Dániába ment , ami egy csodálatos ország , fiatalabb koromban nyaraltam ott egyszer , de akkor sem láttam őt. Ha jól értesültem , akkor vállalkozó lett. Dúsgazdag , nagy ember , új családja van , minket pedig elfelejtett. Nem fogtam fel hiányát , nekem az egy évvel ezelőtti helyzet volt a normális. Néha gondolkodtam csak azon , milyen lenne ha Ő is része lenne életemnek. Rossz , azt hiszem , rossz . Harag van bennem iránta, és óriási üresség. Undorító dolog , ha négy éves lányát , 7 éves fiát és feleségét elhagyja , nem érdekelve mi is történik majd velük…   

Tudom , mindenkinek szomorúságot okoz ha egy szerette meghal , természetes hogy szíve helyén valamilyen üres helyet érez , de az idő azt a heget lassan begyógyítja , az ember szép lassan újra tud majd nevetni , mosolyogni.  Ez az esemény már régen történt , a kedvem csak egy kicsivel lett jobb, tudok már mosolyogni , talán, őszintén. Eddig nem igazán ment. Betegség vitte el , agydaganatot állapítottak meg nála 3 éve . Az orvos azt mondta , készüljünk fel a legrosszabbra. Próbáltunk , de úgy őszintén , lehet az ilyenre ? Emlékszem , amikor kiderült betegsége sok átsírt éjszakám volt , és fejfájós reggelem . Az a két év is borzalmas volt. Szívszorító látvány látni azt , ahogy az én életvidám , örökké bolond bátyámból tehetetlen ember válik. Fájt ez a helyzet , senkinek nem kívánom , de akármeddig segítettem volna neki , gondoztam volna szakadatlan , csak hogy velem maradhasson .
Elmondhatatlan és felfoghatatlan amit halála óta érzek. Ő volt az én védelmezőm . Egyszer az iskolámba , még általánosban , szekált az egyik nagydarab nyolcadikos , mikor elmeséltem neki a dolgot , másnap az a fiú remegve kért tőlem bocsánatot. Minden helyzetben számíthattam rá. Mindent elmondhattam neki. Ő meghallgatott. Nagy „lelki társnak” nem mondanám , inkább édesanyám az , aki ezt a szerepet betöltötte és be is tölti életemben , ő inkább mérhetetlen humorával derített mindig jókedvre.  Ha az ő szájából hallottam hogy : -„ Minden rendben lesz „ – tudtam , igazat mondd . Ezek a dolgok hiányoznak … mióta nincs itt , belőlem is hiányzik valami. Az én jobbik , vidámabbik részem . De nem baj , lassan már-már beletörődöm új énembe .
-Lena ! – zavart meg egy kedves , lágy hang , mely visszarepített az életembe . Édesanyám közeledett felém , a hosszú sötétbarna hajú , sovány nő , ki egy telefonkagylót szorongatott jobb kezében. Anyám az, akiről még egy idegen is megtudta állapítani hogy tiszta és jó lelkének párja sincs a földön . Mindig is egy szuperhőst láttam benne , ereje félelmetes. Próbálja nem mutatni mennyire elkeseredett, de én tudom …
 –Elisa keres ! – nyújtotta át a kagylót mikor elért hozzám.
Én egy mosoly kíséretében átvettem a telefont , hogy meghallgassam , kedves barátnőm mit szeretne tőlem .
-Igen , Elisa ? – szóltam bele először én a telefonba .
-Szia , mond , nem zavarlak ? – tette fel a kérdést a szőke hajú lány a telefon másik végén.
-Természetesen nem , tudod hogy te sosem zavarsz. – mosolyodtam el .
Nem hazudtam . Rajta és anyukámon kívül csak kevés olyan ember volt , aki ebben a pár hónapban nem idegesített volna . Elisa ott volt velem mindig. Még bölcsődés koromban ismertem meg. Barátságunk nem ott kezdődött , be kell valljam , szörnyen undoknak találtam őt. Ugyanis egy hiperaktív kislány volt , míg én egy nyugodt lány , aki (állítólag) nem csinált mást mint csak ült , játszott és mosolygott .Ő volt a rém , aki mindig , mindenkitől elvette a játékát , aki nem adta volna oda neki ( megjegyzem kevés olyan volt) ,  az megismerhette Elisa éles körmeit , rosszabb esetbe kis ökleit… Óvodában egy csoportba jártunk , akkor sem változott a helyzetünk .Kapcsolatunk általános iskolába mélyült el barátsággá . Azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk.
Telefonbeszélgetésünk nem tartott sokáig , eldöntöttük hogy átjön hozzánk vacsorára , mert egy fontos dolgot szeretne nekem mondani . Kíváncsivá tett , és belül reménykedtem hogy valami jó hírt hoz magával .

Este volt már , anyukám és én éppen a vacsorával végeztünk mikor csengetett valaki.
- Biztosan Elisa lesz az – pattantam fel a székről hogy kinyithassam neki az ajtót.
- Szia ! – köszönt rám kedvesen Elisa - ne haragudjatok hogy késtem , csak nem rég jöttem haza a munkámból – mentegetőzött már az asztalnál .
-Semmi probléma- állt fel Anya majd a konyhaszekrény felé indult- gondolom , ha munkából jöttél jó éhes is vagy ! – nézett a velem szemben ülő lányra, akinek arcán  hálás mosoly jelent meg.
-És , minek köszönhetjük látogatásod ? – kérdeztem egy pohár narancslébe kortyolás után a megkésett lánytól .
-Látom nagyon kíváncsi vagy ! – nevetett rám . Igen az voltam , nagyon is. Elisa ha eljön hozzánk azzal az ürüggyel hogy valami fontos dolgot beszél meg velem,  az vagy nagyon jó dolog, vagy nagyon rossz. Más részt pedig , ezer éve semmi érdekes nem történt egyszerű kis életemben , most olyan érzésem volt : ez nem kis hír lesz , Léna ! – Ha már itt a leves , és anyukád is helyet foglalt akkor belekezdtek- belekortyolt Anyukám világhírű húslevesébe , majd a retiküljében kezdett kotorászni. Erre egyszerre néztünk össze Anyukámmal , láttam , hogy ő is olyan beavatatlan a dologról mint én . Sok dolog eszembe jutott arról , hogy vajon mit kereshet Elisa olyan buzgón a fekete táskájában . Egy nyertes lottószelvényt, mellyel eldicsekedni szeretett volna , lelkendezése végén pedig felajánlja hogy egy pulóvert kaphatok azért tőle ajándékba. Bár tudtommal nem lottózik , tehát ezt talán ki is lőhetjük… Vagy egy ékszerdobozkát keres melyet Erictől kapott , a kis dobozban pedig egy gyémánt gyűrű lapul … persze ez is butaság lenne , hiszen barátjával csekély 3 hónapa vannak együtt…   De nekem egyik kisebb hibám , hogy mindig lehetetlen dolgokat képzelgek és remélek.
-Itt is vannak . – rakott le az asztalra egy fehér , leragasztott borítékot .
-Mi is akar ez lenni ? – kérdeztem már egy kicsit izgatottan és idegesen , ugyanis egész délután csak azon járt az eszem vajon mit akar velem közölni .
-Ez két repülőjegy Dániába. – vakarta meg a fejét , félve a reakciómtól. Dánia? Mit tervez ott Elisa ? Miért mondta el ezt nekem ilyen idegesen , és miért kellett ezért eljönni hozzánk , nem tudta volna ezt telefonon elújságolni ? Miért van kettő jegye ? Fejemben csak úgy gyűltek a gondolatok , a kérdések .
-Mit fogsz Dániában csinálni? – kérdezte Anya összehúzott szemöldökökkel , ugyanis ő sem értette ezt az egészet. Elisával mindent tudunk a másikról , tisztában vagyunk egymás terveivel , tetteivel . Miért nem mesélt nekem eddig erről az útról?
-Rendben , tudom hogy ez most furán fog hangzani , hiszen csak így hírtelen bejelenteni nem valami dicséretes dolog … - lesütötte a szemét , és a leveses kanállal kezdett játszadozni , miközben én már majdnem össze estem a kíváncsiságtól  – ugye múlt hónapban volt a 22. szülinapom- folytatta végül – Apuéktól ezt a két jegyet kaptam. Úgy volt hogy Ericcel utazunk el , de szerintem , és Eric szerint is neked nagyobb szükséged lenne most a kikapcsolódásra. Arra hogy elfelejtsd a dolgokat…
Nehezen , de azt hiszem felfogtam mit szeretne Elisa azzal a két jeggyel. Velem elmenni Dániába. A hír sokk szerint ért. Én oda ? Utazni ? Élvezni ? Biztos nem élvezném . Egész nyaralás alatt csak a szállodában kuksolnék , és csak agyalnék … ezeket pedig itthon is megtudom tenni , nem de ?
-Léna , ez talán nem is lenne olyan rossz ötlet. – simogatta meg a hátam Anyu , aki ezzel elválasztott gondolataimtól . Meglepett , hogy nem esett neki fájdalmasan az , hogy előkerült Dánia.– Nagyon kedves dolog volt ez Elisától , és hidd el , tökéletes lesz a környezetváltozás. – folytatta .
-Hát nem is tudom – jött ki a számon egy elég gyenge mondat – itt is ki tudok majd kapcsolódni szerintem- vontam meg a vállamat .
-Léna , ne csináld! Emlékszem , mikor Anyukáddal , bátyáddal és a nagyszüleiddel mentél el oda – próbált meggyőzni , bevallom közeledett is hozzá. A bátyáddal szónál kicsit megcsuklott a hangja , az én szívem pedig összerándult. A régi emlékek felélénkültek bennem , szemeim előtt még tisztán lebegett az a nyár , amely életem legjobb vakációja volt.  – Képzeld , elintéztem hogy abban az erdőszéli házban szálljunk meg ahol azon a nyáron is ti. – nézett Anyukámra , majd rám . Büszkeség sugárzott tekintetéből , ami valljuk be , érthető volt. Ennél nagyobb ajándék , meglepetés rég ért. Mindig is sóvárogtam oda vissza . A táj varázsa , a kis ház , a város mind - mind lenyűgözték 12 éves énemet.
- Kislányom – fogta meg kezemet Anya . Ezzel a hanglejtéssel mindent elmondott: menj el , jó lesz ott neked . Biztos nem lesz jó . Oh , ez badarság ! Annál a mesebeli tájnál csak jól érezheti magát az ember , ott csak jó történhet vele. Nem tudom , nem tudom jó döntés –e , viszont egy valamiben biztos vagyok , ha nem megyek el egész életemben bánni fogom.