2013. augusztus 13., kedd

2. Fejezet - Ház a tónál

Sziasztok ! :)
Megérkeztem a 2. fejezettel , remélem tetszeni fog nektek !
Kellemes olvasást kíván:
JustAudrey

Reggel fél 8. Talán három óra hosszat voltam képes aludni , sőt , lehet még három órát sem bírtam . Egész éjjel görcsben volt a gyomrom , forgolódtam és szüntelenül az órát bámultam : mikor hajnalodik majd , mikor jön el a reggel , mikor indulunk el az ismert ismeretlenbe . Bizony … Elisa bejelentésekor , hosszas hezitálás után elfogadtam az ajánlatot. Hiszen , mikor elmesélte hogy hol is fogjuk azt az egy hónapot tölteni , egyértelművé vált , a bátyám is ezt akarná , azt , hogy menjek el . Éljem át újra a hely varázsát.
Fél kilenckor indult a gép , Anya segítette kivinni a nem kevés csomagjaimat a reptérre. Elisa már izgatottan toporgott a váróban , gondolom attól félt , hogy mégsem fogok eljönni . Pár percig még búcsúzkodtam Anyutól. Bevallom, nem feltétlen azért ölelgettem sok percen át mert annyira fog hiányozni , hiszen egy hónap nem a világ , voltam én már t
őle egy hónapig távol , nem volt jó , sőt, volt sok szomorú éjszakám hiánya miatt, de a telefon mindig csodákra volt képes. Inkább azért , mert nehéz volt elengedni Olaszországot , az ott átélt nem kellemes emlékeket … Na meg , hazudnék ha azt mondanám hogy teljesen biztos voltam tegnapi döntésemben.
A repül
ő ablakán kitekintve megnyugtató érzés fogott el. Mindig is szerettem kitekingetni , és figyelni a házak,  fák  távoldó részleteit , majd csodálni az elém kitáruló világot.
-Hidd el , élvezni fogod minden percét –a hang hallatán levettem tekintetem az ablakról , majd a mellettem ül
ő mosolygós lányra néztem .
-Nagyon remélem . – néztem Elisára reményekkel teli arccal. Az úton elég keveset beszéltünk egymással , csak néha-néha összemosolyogtunk . Ezek a gesztusok talán többet mondtam mindennél : kíváncsiak és izgatottak voltunk , és örültünk , hogy ezt a felfedezést közösen éljük át.
Pár óra repülés kellett csak a megérkezéshez ,lassacskán érezni lehetett hogy a gép folyamatosan lejjebb és lejjebb ereszkedik , végül pedig leáll , ajtajai pedig kitárulnak el
őttem , a lélegzetelállító Aalborg városra. Mikor bőrömön érezni kezdtem az északi időjárás hűskés szellőjét boldogság , és melegség járta át a testem minden porcikáját. Becsuktam szemeim , nagyot lélegeztem , majd kifújtam. Ez az , a tagadhatatlan Dánia illat. Itt vagyok , 8 év után megint. Aközben , hogy újra felélénkült bennem az a csodás érzés,  ami első utazásomkor is , és az , hogy még a bátyám is sokkot kapott eme város szépségétől , Elisa egy taxit hívott hogy elvigyen bennünk a kívánt állomásunkhoz.

 -Most már érted miért beszéltem neked annyit erről a helyről?-  kérdeztem a mellettem ülő lánytól , akiről a vak is látta hogy nem tud betelni a város színeitől , és bájától .
-Ez valami eszméletlenül gyönyör
ű ! nézett ki az ablakon ámulattal teli arccal itt minden olyan más ! Az emberek is sokkal barátságosabbak , az épületek stílusa is teljesen eltér az olaszokétól. Nah és az időjárás ! Hát az is teljesen más ! folytatta áradozását utazótársam , amin nekem csak mosolyognom kellett. Teljesen igaza volt . Jó érzés , hogy ő is megtapasztalhatta eme ország szépségét. – Itt van a Kis hableány szobor is , nem de ? – tekintete már nem az épületeket , az utcán sétáló embereket fürkészte hanem végre hátra dőlt az ülésben és rám nézett.
-
Öhm , itt van , de nem ebben a városban hanem Koppenhágában . válaszoltam kérdésére.
-Akkor majd megnézzük azt is . – Tapsikolt mint egy kis óvodás, akinek a szülei bejelentették hogy palacsinta lesz vacsorára.
-Rendben – bólogattam egyetért
ően , majd én is ki-ki tekintgettem az autó ablakán , hogy jól az elmémbe véshessem az ország minden egyes kis zugát. Nem volt bennem az a kicsapongó boldogság mint amikor először . Sőt , még boldognak sem mondanám magam . De határozottan kellemesebb volt itt mint otthon.

Háromnegyed óra múlva egy ismer
ős tábla jelent meg az úton , melyen a Ringsted szó volt olvasható. Már tudtam , nem vagyunk már messze a háztól.
-Elisa , készülj mert hamarosan ott leszünk – mosolyogtam a lányra , aki a hír hallatán derült arccal ült feljebb a taxi ülésér
ől és újra az utat tanulmányozta.
Egyre t
öbb és több kép villant fel magam előtt , lassacskán kezdtem beazonosítani minden egyes kis fát , és bokrot mely mellett elmentünk. A cseresznyefa … ahová minden délután kimentem , és a legmagasabb ágára is képes voltam felmászni hogy a legnagyobb , és legszebb cseresznyét szerezzem meg. Az égik érő fenyők , melyek annyira tetszettek nekem akkoriban hogy kiakartam vágatni karácsonyfának , a tó , melynek csobogását mindig órákig eltudtam hallgatni . És megérkeztünk . A taxi egy kavicsos úton ment végig mely egyenesen a ház elé vezetett . Semmit sem változott. Most is az a hófehér kerítés vette körül az épületet , mint akkoriban, rózsabokrai akkor is ilyen csodás színekben pompáztak , ezzel fenségessé varázsolva a kertet .A veranda sem veszített semmit fehérségéből. Pár méterrel előtte ott állt az a óriási fűzfa , melynek egyik kiálló ágára egy kis hinta volt függesztve .Ugyanazok a függönyök voltak felrakva az ablakba mint mikor itt hagytam nyaralóhelyem. Minden ugyan ott , mintha az élet leállt volna , mintha most is csupán 2005-ős évet mutatnának a naptárak.
 -Mint egy mesebeli házikó. – nyitotta ki a kocsi ajtaját Elisa hogy kiszállhasson bel
őle.
-Igen , az
én mesebeli házikóm - szálltam ki én is a járműből , majd barátnőm mellé álltam , nem mondtam neki semmit csak mosolyogtam .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése